• подарки
  • сувениры
  • бизнес сувениры
  • сувениры
  • сувенирная продукция
  • подарки для женщин
  • подарки для мужчин
  • футболки
  • бейсболки
  • ежедневники
  • Látogatók száma

    mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
    Az I. Világháború utáni időszak PDF Nyomtatás E-mail

    BEVEZETŐ

    Cikksorozatunk első részében a német nép megpróbáltatásait, szenvedéseit, a Németország elleni megtorló intézkedéseket mutatjuk be, megvilágítva az I. Világháborút lezáró igazságtalan békeszerződéseket (részletezve a Versailles-i békeszerződést), az azt követő, két világháború közötti időszakot, melyről nem írnak a történelemkönyvek, s amelyek mégis foglalkoznak a valós, megtörtént eseményekkel, betiltott kiadványok. 

    AZ I. VILÁGHÁBORÚ UTÁNI IDŐSZAK

    A XIX. század végén a tudomány és a technika fejlődésének következményeként meginduló gyorsuló ütemű termelés együtt járt a gyarmatbirodalmak növekedésével. Az államok célja új nyersanyaglelőhelyek és piacok megszerzése lett, harc a gyarmatokért, a Föld területi újrafelosztásáért, mely az I. Világháború kirobbanásának valódi oka volt. A legnagyobb gyarmati érdekeltséggel Nagy-Britannia és Franciaország rendelkezett, Olaszország és Spanyolország fontos é-afrikai területeket birtokolt, az Osztrák-Magyar Monarchia, a Balkán fiatal államai, Norvégia, Svédország és Svájc nem rendelkezett gyarmatokkal. Németország afrikai és kisebb óceániai gyarmatai nem álltak arányban gazdasági erejével. Oroszország pedig a Fekete-tenger felől is ki akart jutni a világtengerekre, Isztambult és a környező tengerszorosokat akarta megszerezni. A nagyhatalmak a török uralom alól felszabadult Balkánt is fel akarták osztani.  

    1. NÉMETORSZÁG ÖSSZEOMLÁSA

    1918 augusztusában még javában folytak a harcok a francia hadszíntéren. Paul von Hindenburg meg volt győződve arról, hogy lehetséges a szövetséges antant hatalmakkal az elfogadható béke megkötése. A német haderő visszatért a védelmi vonalakra, az amerikai hadsereg azonban szeptemberre 1.300.000 katonával támadt a német állásokra.

    1918. január 8-án Wilson amerikai elnök békeprogramot terjesztett elő, melynek 14 pontjának első 5 pontja soha nem valósult meg: 1. A szerződések nyilvánossága. 2. A tengerek szabadsága. 3. Egyenlőség a kereskedelmi kapcsolatok terén. 4. Általános leszerelés. 5. A gyarmati kérdések pártatlan rendezése.

    1918. szeptember 29-én a legfőbb német hadvezetőség azt kívánta, hogy ezen 14 pont alapján forduljanak fegyverszüneti és békeajánlattal Wilsonhoz. Eközben Németországban belpolitikai pártharcok dúltak. Október 2-án a legfőbb német hadvezetőség azt táviratozza, hogy már csak 24 órán múlik, míg az ellenség felismeri a német állások gyengeségét és felszólítja a pártokat, hogy egyhangú fellépésükkel tegyék lehetővé a békét, amit Németország elfogadhat. Ezt a közleményt ferdített formában az árulás az ellenséghez juttatja. Új kormány alakul (szociáldemokrata, haladás és Zentrumpártból), mely jegyzékben békeajánlatot tesz Wilson elnöknek, miszerint javasolják a fegyverszüneti tárgyalások azonnali megkezdését. A szövetségesek azonban tisztában vannak Németország helyzetével és új támadást intéznek Németország ellen. A német hadsereg tervszerű rendben visszavonul a Hermann-Hunding-Brunhild állásokba.

    A Spartacus-szövetség góthai birodalmi konferenciáján 1918. október 7-én elhatározzák, hogy mindenütt munkás-és katonatanácsokat alakítanak. A kommunisták pénzzel és röpiratokkal segítik elő az összeomlást. Wilson és a szociáldemokraták a császár lemondását és a monarchia megszüntetését követelik. Közben a szövetséges társak elszakadnak Németországtól és különbékét kötnek az antanttal. Október végén az ellenség újabb támadást indít a német állások ellen. Az új szociáldemokrata kormány első dolga saját német hadseregével szemben, hogy a harcoló frontot elvágja a lőszer-és élelmiszer utánpótlástól és valamennyi német hadihajóra vörös zászlót húzzon fel.

    1918. november 9-én Ebert Fritz, a szociáldemokrata párt elnöke átveszi a kormányt, aki még előtte néhány nappal elküldte Erzbergert a compiégnei erdőbe, hogy ott átvegye a szövetségesek fegyverszüneti ajánlatát.

    A fegyverszüneti tárgyalásokon nem lehet tárgyalni! Az ajánlat tartalma, melyet Erzberger aláírt a következő:

    1.  É-Franciaország, Belgium és Elzász-Lotharingia kiürítése 15 nap alatt. A Rajna-vidék kiürítése további 16 nap alatt. A szövetséges csapatok megszállják a Rajna-balparti Németországot és 30 km-es körzetben a kölni, koblenzi és mainzi hídfőket. Keleten minden német köteléket vissza kell vonni az 1914. évi határok mögé.

    2.  Ki kell szolgáltatni: 5.000 löveget, 25.000 gépfegyvert, 3.000 aknavetőt, 1.700 repülőgépet, 5.000 mozdonyt, 150.000 vasúti kocsit, 5.000 tehergépkocsit, minden tengeralattjárót, 6 páncélos cirkálót, 10 sorhajót, 8 kiscirkálót, 50 torpedónaszádot.

    A Németország elleni blokádot nem oldják fel, a hadifoglyok pedig nem térhetnek haza a béketárgyalások befejezéséig.

    Hindenburg vezetésével a német hadsereg hazaindul, s látják az élelmiszertől megfosztott országot, a német lakosság éhezéstől legyengült állapotát. A csőcselék leszakítja a katonák kokárdáit, a tisztek vállpántjait, a tömegeken a független szociáldemokraták és a Spartacus-szövetség uralkodik Liebnecht, Rosa Luxemburg és Radek vezetése alatt, akik a proletáriátus diktatúrát és a kommunisták által kormányzott államot készítik elő.

    2. VERSAILLES

    Az antant a fegyverszünetet olyan rövid időre szabta meg, hogy Németországnak 1919 januárjában annak meghosszabbítását kellett kérnie. Ebbe a szövetségesek csak úgy egyeztek bele, ha Németország 53.000 mezőgazdasági gépet szállít le. 1919 februárjában – mielőtt a fegyverszünet lejárt volna – az egész német kereskedelmi flottát ki kellett szolgáltatni a győzteseknek. Amikor pár héttel később a fegyverszünetet utoljára hosszabbították meg, ehhez az antant csak azzal a feltétellel járult hozzá, ha Németország nem szegül ellen a birodalomba hatoló lengyel szabadcsapatosoknak.

    Münchenben a független szocialista Kurt Eisner (zsidó nevén Kosmanovszky) kormányzott, akit 1919. február 21-én agyonlőttek, majd a spartakisták április 7-én kikiáltották a tanácsköztársaságot. Gyilkosságokkal és rablásokkal hatalmaskodtak a lakosság felett, míg végül az Epp szabadcsapat napokig tartó harcokkal véget nem vetett a vörös terrornak. A német békeküldöttség gróf Brockdorff-Rantzau vezetésével Párizsba utazott és átadta a 443 oldalas ellenjavaslatot, megállapítva a végső határokat, melyet Németország még képes elfogadni. Az antant erről a javaslatról nem volt hajlandó tárgyalni, Németországnak engednie kellett.  Amikor május végén ismerté vált a békeszerződés tartalma, a nép annak elutasítását követelte.

    Sven Hedin 1938. február 7-én egy beszédében a következőket nyilatkozta: „Ha az úgynevezett versailles-i békét azzal az eltökélt szándékkal diktálták volna, hogy elvessék a világban a következő háborúk csíráját, akkor sem lehetett volna a paragrafusok százait ügyesebb, rafináltabb módon diktálni, mint ahogy történt.”

    A berlini egyetem aulájában a nemzetgyűlés Versailles ellen tiltakozott, a szociáldemokraták és a centrum-tag Erzberger vezetésével megpróbált mindent megtenni, hogy az elutasítást megakadályozza. 1919. június 23-án a nemzetgyűlés elfogadta a békeszerződést és aláírták azt a versaillesi kastély tükörtermében. Gróf Brockdorff-Rantzau vonakodott a szerződést aláírni, beszédét nem engedték elmondani, mely a jövőnek prófétikus meglátását bizonyítja: „Az előnyök, melyeket azzal akarunk biztosítani, hogy az ellenfél diktátumának behódolunk, egészen rövid ideig fognak tartani. Mert a béke, amelyet most felajánlanak nekünk, elviselhetetlen és teljesíthetetlen. Ha mi ezt a szégyenletes kötelezvényt aláírjuk, azt olyan teljes konoksággal be is hajtják rajtunk, amire a saját pénzügyi és politikai érdekeitől szorított ellenfél csak képes. Addig nem szabadulunk az adósságok tornyától, míg az utolsó fillért meg nem fizettük. És a legkellemetlenebb az lesz, hogy sohasem teljesíthetjük, amit ígértünk s mindig úgy szerepelünk, mint rossz adósok. Állandóan újabb büntetéseket fognak kiróni ránk, minthogy a régi bírságot sem törlesztettük idejében. És ha tiltakozunk ellene, elénk fogják tartani saját aláírásunkat és azt felelik: ti akartátok így.”

    A VERSAILLES-I BÉKESZERZŐDÉS 440 cikkelye közül a legfontosabbak:

    - A jóvátétel összege 132 milliárd aranymárkára rúgott, melyet 37 év alatt kell megfizetnie. Ezen felül Franciaország és Anglia részére a német kivitel értékének 25 %-át ki kell szolgáltatnia.

    - Németország valamennyi gyarmatát elveszítette.

    - Nem tarthatott többet 100.000 katonánál.

    - Megszüntették az általános védkötelezettséget.

    - A német polgári lakosság ellen évekig kegyetlen kíméletlenséggel tartották fenn az éhségblokádot, mely a nép erejét szinte a végkimerülésig elgyengítette!

    - Eltiltották a tengeralattjárókat és a légi haderőt.

    - Nyugaton, északon és keleten a német föld nagy területeit részben azonnal elszakították Németországtól, részben függetlenítették tőle a jövendő népszavazások céljából. A német államterületet 13 %-kal kisebbítették meg, 6,5 millió német (a régi birodalom 10 %-a) került idegen uralom alá! Az elszakított területekkel Németország elveszítette gabonatermelésének 15 %-át, burgonyatermelésének 17 %-át, széntermelésének 30 %-át, ércbányáinak 80 %-át, ón-ércének 70 %-át és ólom-ércének 25 %-át!

    -Németországnak köteleznie kellett magát, hogy 5 éven át évenként 200.000 tonnatartalmú hajót épít az antantnak.

    -10 éven át 27 millió tonna szenet kellett leszállítania az antant államainak.

    - 700 tenyészcsődört, 3.500 kancacsikót, 4.000 bikát, 140.000 tejelő tehenet, 40.000 borjút, 1.200 kost, 120.000 juhot, 10.000 kecskét és 15.000 kocát kell leszállítania a „győzteseknek”.

    - Ki kell szolgáltatnia festékkészletének 50 %-át, 1925-ig pedig festékgyártásának 25 %-át kell leszállítania, valamint egyéb építőanyagokból, bútorokból, stb. is szállítási kötelezettsége van.

    - Az ellenséges államokban lévő egész német nemzeti vagyont (tőkét, földbirtokot, vállalkozást, hajókat, jogokat, koncessziókat, szabadalmakat, stb.), valamint a kistőkések külföldi német bankokban lévő betétjeit is lefoglalták.

    -Minden háború előtt kötött szerződés, követelés, szállítási megállapodás érvénytelen.

    - A hadszíntéren keletkezett veszteségek miatt Németországnak az antanthoz tartozó magánszemélyek részére is nyugdíjat és hadisegélyeket kell fizetnie, valamint kiegyenlíteni azokat a kölcsönöket, melyeket Belgium szövetségeseitől vett fel.

    - A kereskedelem terén Németországnak meg kell adnia az antant számára a legnagyobb kedvezményeket és a vámmentességet.

    - Németország az antant németországi bevitelét soha nem tilthatja meg.

    - Németországot kötelezték annak elismerésére, hogy egyedül ő felelős a háborúért, mindezt azért, hogy a békeszerződés rendszerének a jogosság látszatát adják, melynek bizonyítására Kurt Eisner (szoc. párt) közzétette az antant részére az un. „Leleplezéseket”. Ebben hivatalos jelentések és telefonbeszélgetések önkényesen, összefüggéseikből kiszakított töredékeivel – melyeket saját kezűleg meg is kurtított és hamisított – próbált bizonyítékokat szolgáltatni az antant számára. Ennek alapján állították össze a „háborús gonosztevők” listáját, élén a császárral, Hindenburggal és Ludendorffal. Több száz személy kiszolgáltatását követelték, de a szégyenletes eljárás végén 4 személyt ítéltek el.   

    Amennyiben Németország a békeszerződést nem tudja teljesíteni, az antant kényszerintézkedésekhez, szankciókhoz nyúl, melyek „jogszerű eljárásként” szerepeltek a szerződésben. Ennek célja az volt, hogy az antant jogot biztosítson magának békeidőben is Németország részeinek katonai megszállására. Franciaország teljesíthetetlen feltételeket akart. Clemenceau a következőket jelentette ki: „A németek 15 év alatt nem fogják a szerződés valamennyi feltételét teljesíteni s 15 év múlva elmondhatjuk: a Rajnánál vagyunk és a Rajnánál maradunk.” Iswolski már 1914. október 13-án kelt jelentésében megállapította, hogy „Franciaország a Rajnát és Németország szétrombolását akarta.” Lloyd George figyelmeztetett 1919. március 26-i, fontainebleaui memorandumában: „Mindkettőt nem érhetjük el: Németországot megnyomorítani s elvárni, hogy fizessen”. Poincaré 1922. július 26-án, Franciaország híres publicistái előtt tartott beszédében kijelentette: „Az egyetlen lehetőség a versailles-i szerződés megmentésére az, ha a dolgokat úgy irányítjuk, hogy ellenfeleink, a legyőzöttek, ne tudják betartani. Ha Németország a Versaillesben elfogadott feltételeket teljesíti, vége hadseregünk hatalmának, akkor le kellene szerelnünk”.

    A jóvátételek teljesítésének biztosítására az antant megszállta a Rajna egész bal partját. A költségeket Németországnak kellett viselnie, mely összeg 1923 végére 1.350.000 aranymárkára rúgott.

    Az antantnak Németország keleti területeinek elszakításával, a lengyel korridorral nemcsak az volt a célja, hogy Lengyelországnak utat teremtsen a tengerhez, hanem hogy megakadályozzon minden megegyezési lehetőséget Németország és a lengyelek között. 1919 áprilisában Wilson elnök kijelentette: „Franciaország egyetlen igazi értéke Lengyelország ügyében Németország gyengítése, miután Lengyelországnak olyan területeket ítéltek oda, melyekhez semminemű joga nincsen.” Valamennyi állam Németország körül, Dánia, Belgium, Franciaország, Itália, Dél-Szlávia, Csehszlovákia, Lengyelország, Litvánia kapott a békeszerződés révén német földet és német lakosokat. Ha ezek az államok meg akarják őrizni, amit raboltak, nem közelíthetnek békés érzelmekkel Németország felé. Clemenceau a következőket mondta: „20 millióval több a német a világon, mint amennyi kell.” A békeszerződést végül nyolc hónappal a hadműveletek befejezése után, 1919. június 28-án írták alá, bár Amerika csak 1925. augusztus 25-én kötött különbékét Németországgal.

    1919 nyarán megalakult a III. Internacionálé, melyhez csatlakozva szerveződött meg Németország kommunista pártja (Kommunistische Partei Deutschlands, KPD). A következmény állandó kommunista hadiállapot lett a Német Birodalomban. Mindenfelé kommunista bandák alakultak, rátörtek a falvakra és városokra. A legkegyetlenebb kommunista a Szászországban vörös hordáival fosztogató Max Hölz volt.

    A német hadsereg felbomlott, de voltak frontkatonák, akik hazafias szellemű ifjúsági szervezetekkel szabadcsapatokat hoztak létre. Vérüket ontották a nyílt és titkos harcban, a fenyegető káosszal, a vörös ellenséggel szemben, mely a német nemzetet belülről akarta felbomlasztani. Bátor, nemzeti szellemű férfiak kísérletet tettek arra, hogy a birodalom sorsát megváltoztassák és a vörös kormányzatot eltávolítsák, melyre 1920. március 13-án forradalmi kísérletet tettek (Lüttwitz-Kapp Putsch), de bátor tettük kudarcba fulladt a nem megfelelő előkészítés és a kommunisták és szociáldemokraták által szervezett Ruhr vidéki általános sztrájk miatt. Az antant azonnal „szankciókhoz” nyúlt és megszállta Frankfurtot, Hanaut és Darmstadtot. A birodalmi kormány teljesítési szándékának bizonyítására külön német lefegyverzési kormánybiztost nevezett ki, mely betiltotta a polgári önvédelmi alakulatokat. 1921 áprilisáig Németországban 50.000 löveget, 26.000 lövegtalpat, 22.000 ipari gépet, 28 millió gránátot, 4 millió pisztolyt, 86.000 gépfegyvert és 195.000 gépfegyvercsövet romboltak szét.

    1920 elejétől Felső-Sziléziában a szövetségi népszavazási bizottság uralkodott. Le Rond francia tábornok nyíltan támogatta azokat a lengyel bandákat, melyek betörtek az országba és terrorizálták a szavazókat. Mivel az 1921. márciusi népszavazás teljes német győzelmet hozott, válaszul a lengyel szabadcsapatok lerohanták Felső-Sziléziát. Tucat számra lőtték agyon a német lakosokat és állati módon bántalmazták őket. Erre német szabadcsapatok alakultak a német lakosság védelmére, de a birodalmi kormány betiltotta őket. Lokális háború tört ki, melyben a lengyelek vereséget szenvedtek. Erre a birodalmi kormány kordont volt Felső-Szilézia köré, mely lehetetlenné tette a német lakosság megvédelmezését. A franciák újabb csapatokat szállítottak Felső-Sziléziába és 1921 októberében a népszövetség kimondta kettészakítását. A legértékesebb területeket Lengyelországnak ítélték, 67 kőbányából 53 jutott a lengyeleknek, az 570.000 tonna vasércből (kohók termelése/év) 400.000 tonnát kaptak meg a lengyelek! Rosszabbodtak a viszonyok a Rajna mellett is, ahol 150.000 főnyi francia, angol, amerikai és belga haderő állomásozott. Folyamatosak voltak az önkényeskedések a lakossággal szemben, az asszonyokkal való erőszakoskodás, iskolák, villák, lakások lefoglalása, lakóinak elkergetése.

    1921 februárjában Németország egy londoni konferencián 50 milliárd aranymárkát ajánlott fel az antantnak, ha Felső-Sziléziát meghagyják Németországnak. Az ajánlatot nem vették figyelembe. Briand kijelentette a szenátusban: „Próbálja csak meg Németország kivonni magát kötelezettségeinek teljesítése alól, majd megérzi az erős kezet a torkán”. 1921 májusában az antant ultimátumot adott át Németországnak, melyben közölte a jóvátétel összegét, 132 milliárd aranymárka, melyet 37 év alatt kell megfizetnie, valamint Franciaország és Anglia részére a német kiviteli érték 25 %-át ki kell szolgáltatnia. Amennyiben ezt az ultimátumot Németország nem fogadja el, a szövetséges csapatok május 12-én bevonulnak a Ruhr-vidékre. A birodalmi kormány elfogadta az ultimátumot és rövid lejáratú kölcsönt vett fel havi 15 % !!! kamatra. Németország a jóvátételi számlára már olyan mennyiségben szállított szenet, hogy Franciaország és Belgium szinte belefulladt a szénbe és saját szénbányászatuk a tönkremenetel szélén állt.

    1922 januárjában a szociáldemokraták lipcsei pártgyűlésén Crispien képviselő kijelentette: „Nem ismerünk hazát, melyet Németországnak neveznek. A mi hazánk a proletariátus”. Március végén Rathenau (liberális zsidó politikus) beszédében, melyet a birodalmi gyűlésen tartott meg elmondta, hogy Németország teljesítményei a háború befejezése óta elérték a 45,5 milliárd aranymárkát, de ha a gyarmatok értékét, valamint a felső-sziléziai és nyugat-poroszországi területek tiszta gazdasági értékét is számba veszik, az összeg meghaladja a 100 milliárd aranymárkát. Walter német külügyminiszter, aki zsidó nagyiparos volt, szintén úgy gondolta, hogy a problémákat kizárólag gazdasági szempontból lehet megoldani. Németországban az elkeseredés csak fokozódott, a nyomor óriási méreteket öltött.  A birodalmi márka értéke fokozott tempóban zuhanni kezdett. Németország augusztusban már képtelen volt bárminemű hadisarc megfizetésére. A birodalmi kormány kimondta Németország csődjét. Elérkezett az idő Franciaország számára, amikor a versailles-i békeszerződés ürügyével német földet vehetett birtokába. A jóvátételi bizottság megállapította, hogy Németország túl kevés fát és távíróoszlopot szállított. Bár Németország kifejezte hajlandóságát a le nem szállított áru ellenértékének megfizetésére, Franciaország ezt nem fogadta el.

    3. A RUHR-VIDÉK MEGSZÁLLÁSA

    1923. január 5-én a francia kormány elhatározta a Ruhr-vidék megszállását. Ez a legnagyobb német és európai szén-és vasipari terület, melynek szénkészlete 60 milliárd tonna. A birodalmi kormány tiltakozott a megszállás miatt és Franciaországot szerződésszegéssel vádolta. Bár az angol kormány jogi szakértői véleményükben a versailles-i szerződés megszegésének minősítették a francia Ruhr-betörést, a szakvéleményt nem hozták nyilvánosságra. Allen tábornok, az amerikai Rajna vidéki főparancsnok a következőket írta naplójában: „… egy puskaporos árkot gyújtottak meg, s ennek hatásai az orosz határig, sőt még azon is túl észlelhetők lesznek”. A franciák bevonulása után az amerikai megszálló csapatok elhagyták Koblenzet. 1923. január 19-én német részről kimondták a Ruhr-vidéken a passzív ellenállást. A vasút, a posta, az egész hivatalnoki kar és minden gyár abbahagyta a munkát, a jóvátételi számlára történő szénszállításokat beszüntették. A franciák kegyetlen és véres megtorlásba kezdtek. Ha egy német francia tiszttel találkozva nem tért le tiszteletteljesen a járdáról a kocsiútra, megkorbácsolták. Akit az ellenállásban gyanúsnak tartottak, fogságba ejtettek és tettleg bántalmaztak. Üzleteket raboltak ki, németekre, akik hazafias dalokat merészeltek énekelni, gépfegyverrel tüzeltek. Valamennyi vasutast kiutasítottak, a bankokat kifosztották. A franciák benyomultak a Krupp-művekbe, ahol a munkások a gyár udvarán összegyűltek, a franciák rájuk lövettek, sokan meghaltak, megsebesültek. Kruppot és igazgatóit letartóztatták.

    1923. január 29-én Degoutte tábornok kihirdette a szigorított ostromállapotot. Káosz tört ki, a francia katonák erőszakoskodásainak eredményeként Dortmundban sok volt a halott. A franciák a meglévő rendőrséget kiutasították, a biztonsági csapatok felállítását megakadályozták. A haditörvényszékek folyamatosan dolgoztak. Hét hónap alatt a megszállt területeken 121 német személyt gyilkoltak meg, ismeretlen számú embert vetettek börtönbe, 145.000 embert kergettek el lakóhelyéről, 10 halálos ítéletet hoztak, több mint 200 iskolaépületet foglaltak le, és óriási értékben szabtak ki a lakosságra pénzbüntetést. Birtokba vették a franciák a karlsruhei és mannheimi kikötőket, a hajóépítő műhelyeket, a darmstadti villamossági műveket és a badeni anilingyárat Ludwigshafenben. A határokon hihetetlenül magas vámokat szedtek devizában.

    Csak 1923. augusztus végén szánta rá magát Anglia annak közlésére, hogy a Ruhr megszállás ellenkezik a versailles-i szerződéssel. Az infláció gyors emelkedését nem állíthatta meg semmi. Júniusban 100.000 márkát kellett fizetni 1 dollárért, szeptemberben 132 milliót, október 20-án már 4,2 billió papírmárkával jegyezték a dollárt. A külföldiek, főként zsidó üzletemberek vagontételekben vásárolták az értékes holmikat, Berlinben egész utcasorok kerültek külföldiek birtokába. Az egész német tulajdon egy óriási végkiárusítás lett. Nem volt sem munka, sem élelmiszer, az éhhalál megjelent a tönkretett nép körében. Az öngyilkosságok száma megdöbbentően emelkedett. Teljes volt a szociális elkeseredés és kétségbeesés.              

    Az inflációnak október végén a Rentenmark kiadása vetett véget (1 dollárt 4,2 Rentenmarkra értékeltek).

    4.KOMMUNISTA ÉS SZEPARATISTA LÁZADÁSOK

    Németországot belülről bomlasztották a kommunista és szeparatista lázadások, melyek célja a birodalom egyes részeinek elszakítása volt. Poroszországban szociáldemokrata pártdiktatúra uralkodott, mely 11 évig szabotálta a birodalom politikáját.  Szászországban a baloldali radikális dr. Zeignert nevezték ki miniszterelnökké, aki tervszerűen készítette elő a polgárháborút a birodalom ellen. A rendet a birodalmi véderők állították helyre. Türingiában a kommunisták Bajorország és a birodalom ellen harcoltak.

    A Rajna-vidéken a német hazaárulók francia támogatás és védelem mellett a Rajnai Köztársaság megalapítását tervezték, mely idővel Franciaországhoz csatlakozott volna. Egy aacheni szeparatistavezér, aki egyszerűen elfoglalta a közigazgatási hatóságok épületeit, proklamálta a Rajnai Köztársaságot. Más városokban is hasonló próbálkozások történtek. Aachenben és más városokban óriási néptömegek gyűltek össze és vezető nélkül kikergették a városból a szeparatistákat, akiket a francia csapatok visszahelyeztek pozíciójukba. Erre már az egész vidéki lakosság felkelt, munkások, parasztok, hivatalnokok ezrei nyomultak a felvonultatott francia csapatok ellen és elüldözték a szeparatistákat. A kétségbeesett és lázadásba hajszolt nép megmentette Németországnak a Rajna-vidéket.

    Nyugaton elveszett Eupen-Malmedy, keleten Felső-Szilézia nagyobb része, északon Schleswig nagy része, Németországot kettészakította a lengyel korridor. A litvánok elfoglalták a szövetségesek által megszállt Memel-vidéket.

    Bajorországban megindult egy tisztán politikai-forradalmi mozgalom, mely a Német Birodalom Bajorországból kiinduló megmentését tűzte ki célul Adolf Hitler vezetésével.

    Forrás: Johannes Öhquist, A Führer Birodalma, 1940 (vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály fordításában)

    A következő cikkeink előkészületben: 

    1.                  Angol-Amerikai tömeggyilkosság: Bombenholocaust, Dresda

    2.                  A rajnai szövetséges haláltáborok

    3.                  A szovjet csapatok német katonák és civilek ellen elkövetett háborús rémtettei

    4.                  Propaganda hadjárat a németek ellen a II. Világháború után

    5.                  A Nürnbergi per  

    6.         A valódi Hitler 

    7.         A német nemzetiszocialista állam

     
    My Google Page Rank