• подарки
  • сувениры
  • бизнес сувениры
  • сувениры
  • сувенирная продукция
  • подарки для женщин
  • подарки для мужчин
  • футболки
  • бейсболки
  • ежедневники
  • Látogatók száma

    mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
    Kitelepítések PDF Nyomtatás E-mail

    KITELEPÍTETTEK KÖZÉP-KELET-EURÓPÁBAN, A NÉMET NÉP ÜLDÖZTETÉSE

    Cikkünkben áttekintjük Közép-Kelet-Európa különböző államaiban, a II. Világháború alatt és után született megvalósított kitelepítési terveket, részletezve a német nép üldöztetéseit és szenvedéseit. A XX. század borzalmait a nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül minden jólelkű ember megszenvedte, függetlenül attól, hogy melyik oldalon állt. Igazságtalan tehát az a tény, mely szerint a háborúban vesztes államokat tették felelőssé a háború kitöréséért és polgárait megbélyegezték „az emberiség ellen elkövetett háborús bűnökért”, s ezért kitelepítésben, deportálásban vagy megsemmisítésben lett részük. Európa népességének a háború 20 milliós vérvesztesége mellett közel 20 milliónyi népesség, ebből 13 millió német kényszerült otthonának, szülőföldjének elhagyására. A potsdami szerződés (1945. július 17-augusztus 2.) XIII. része kiemeli, hogy a kitelepítéseknek rendezett, emberséges módon kell megtörténnie, azonban a legtöbb helyen sok halálos áldozattal járó, brutális kegyetlenséggel hajtottak végre. Kollektív megtorlást alkalmaztak velük szemben, látványosan megkülönböztették őket, majd Németországba szállították vagy meneteltették őket, melynek során nők, gyermekek és öregek vesztették életüket. Gyakori volt a fizikai erőszak és kivégzés, a kitelepítésre ítéltek nagy tömegei pedig a Gulag kényszermunkatáboraiban haltak meg. A kitelepítést kísérő tömeggyilkosságok miatt egyes történészek az eseményeket népirtásnak nevezik.

    Közép-Kelet-Európában a II. Világháború nyomán tömeges ki-és áttelepítések zajlottak le. Az európai társadalmi és politikai átalakulások alapvető hajtóereje a nacionalizmus volt, mely szerint a nemzet és az állampolgári közösség egyet jelent. Ez az eszme, mely szerint „egy állam egy nemzet”, 1918 után jelent meg Európa több nemzetállamában. Európa népességének arculatát nemcsak a nemzetiszocialista Németország, hanem több kisebb nemzetállam mellett a Szovjetunió is döntően befolyásolta.

    MEGVALÓSÍTOTT TERVEK

    SZOVJETUNIÓ:

    Középpontjában az osztálynélküli társadalom állt. A hatalommal szemben ellenségesnek tekintett társadalmi csoportok likvidálása már 1930-ban megkezdődött. A potenciális vagy valódi osztályellenség felszámolását célzó politika a nem orosz területeken a nemzetiségek és etnikai csoportok elitjének megsemmisítését, majd a „megbízhatatlan” nemzetiségek áttelepítését jelentette. A német hadifoglyok és civilek deportálására 1943 nyarán készültek tervek, egy 1944. júliusi szovjet jelentés 5 millió német fogoly tízéves kényszermunkáját irányozta elő, mely 35-45 milliárd dollár nyereséget hozott a szovjet hatalom számára. 1930-ban megkezdődtek az etnikai tisztogatások, a tömeges deportálások, ki-és áttelepítések, internálások. Ez a nagy etnikai átrendezés egybeesett a Gulag-birodalom kiépítésével és a társadalom bizonyos csoportjainak részleges ill. teljes megsemmisítésével. A belorusz, ukrán és lengyel „kulákok” deportálása mindkét célt szolgálta. 1935 tavaszán 45 ezer német és lengyel személyt Kijev és Vinnyica körzetéből Kelet-Ukrajnába telepítettek. 1936 tavaszán 29 ezer finnt telepítettek át a leningrádi körzetből Szibériába. 1936-37-ben 171 ezer koreait távolítottak el a távol-keleti határövezetből. Lavrentyij Berija belügyi népbiztos rendelte el a Lengyelország elleni szovjet invázió megindulása után, 1939. szeptember 19-én a GUPVI felállítását. A támadás során 250 ezer lengyel katona esett szovjet fogságba, 25 ezer lengyel tisztet és értelmiségi civilt mészároltak le az oroszok a katyini erdőben. A németek által megszállt területekről menekülők közül 145 ezer lengyel civilt a GUPVI táborvilágába szállították. Letartóztatták, majd elítélték a lengyel államigazgatás tisztviselőit. A Curzon-vonaltól keletre eső területeken élő 140 ezer lengyelt deportálták Nyugat-Szibériába. 1941 tavaszán 86 ezer lengyelt a határzóna „megtisztítása” céljából szállítottak a Szovjetunió belsejébe. Hasonló letartóztatási és kitelepítési hullám zajlott le a Baltikumban és Besszarábiában is. A kollektív megtorlás politikája érvényesült a szovjetunióbeli németek kitelepítésénél. 1942 júniusáig 1,2 millió németet deportáltak Közép-Ázsiába és Szibériába, valamint a GULAG táboraiba hurcoltak. A GUPVI adatai szerint a szovjet kényszermunkatáborokba 3,9 millió hadifoglyot és civilt deportáltak, akik közül 3 millió német volt, közülük 500 ezer civil. Ez a szám nem tartalmazza a gyűjtő-és átmenőtáborokban, valamint a hetekig tartó kiszállítás közben meghaltak számát, mivel a regisztrációra a szovjet területen került sor.

    A kollektív felelősségre vonás elve alapján, de a valóságban nemzetiségi alapon telepítették át Szibériába 1943 novembere és 1944 júniusa között a karacsajokat, kalmüköket, ingusokat, csecseneket, balkarokat és a krími tatárokat, összesen 900 ezer embert. 1944-45-ben az NKVD különleges egységei letartóztatták és elhurcolták az Ukrán Nemzeti Unió és Ukrán Felkelő Hadsereg partizánjainak hozzátartozóit, 100 ezer polgári személyt. Kényszermunkára irányított az NKVD egy 1944.dec.16-i határozat alapján minden 17-44 év közötti német férfit és 18-30 év közötti német nőt, akik a Vörös Hadsereg által elfoglalt Románia, Magyarország, Jugoszlávia, Bulgária és Csehszlovákia területén tartózkodtak. Magyarországról, Kárpátaljáról, Észak-Erdélyből és a Felvidékről 250 ezer német nemzetiségű lakost hurcoltak el a Gulag-szigetvilágba, akiknek 90-95 %-a vesztette életét. A Magyarországról elhurcolt hadifoglyok és civil lakosok száma a kutatások szerint 950.000 és 1.000.000 fő között volt. Ez a számadat tartalmazza a fent említett 250 ezer német nemzetiségű számát. Ebből 300.000 katona a nyugati szövetségesek fogoly-és munkatáboraiba, 650-700.000 katona és civil lakos a Gulag táboraiba került. A 650-700.000 elhurcolt közül 140.000 magyarországi és 60.000 erdélyi, valamint kárpátaljai, főként német származású ártatlan polgári személy volt (összesen 200.000), akiknek 90-95 %-a halt meg a Gulagon. A 450-500.000 hadifogoly 60-70%-a, azaz 300.000- 350.000 katona vesztette életét a Gulag kényszermunkatáboraiban. Tehát a magyar áldozatok száma 480.000-530.000 fő közöttire tehető. ( Menczer Gusztávnak, a Központi Kárpótlási Hivatal elnökének kutatásai alapján.) Ehhez a számadathoz kell hozzáadnunk a nyugati szövetségesek által a II. Világháborúban létrehozott 8.000 hadifogoly- és munkatáborban (DP) elhunyt magyar és német származású katonák számát, akiknek száma 50-100 ezer főre tehető. Így kapjuk meg az elhunytak valószínűsíthető végleges számadatát, mely 530-630.000 főre tehető.

    A Németország területére érkező front sem tett különbséget civil és katona között. A Königsberg (Kalinyingrád) erődjébe menekült 150 ezer német civil közül szinte mindenki meghalt. A pomerániai partvidéken százezrek próbáltak a tenger felé menekülni. Kelet-Brandenburg környékén a szovjet hadsereg 600 ezer német menekülőt kerített be és hurcolt el a Gulagra. Túlnyomó részük el sem jutott a szovjet munkatáborokba, mert már útközben meghalt.

    NÉMETORSZÁG:

    A nemzetiszocialista német állam telepítési terveire Hitler nyilvánosan 1939.október 6-i beszédében utalt először. A határokon túl élő németeket a német állam határain belülre kívánta telepíteni. A Himmler által felállított központ, a Germán Népek Megerősítésének Birodalmi Hivatala dolgozta ki 1941 novemberében a „Generalplan Ost” telepítési tervet. Az 1942 májusában készült terv az elfoglalt területekre 5,65 millió német betelepítését irányozta elő. A terv szerint az áttelepítendők sorában azonban nemcsak birodalmi és népi németek lettek volna, hanem egyes balti és szláv etnikumok is! 1939 és 1943 között Németország a kelet-és délkelet-európai országokkal (Olaszország, Észtország, Lettország, Szovjetunió, Románia, Horvátország, Bulgária) 9 szerződést kötött a német népcsoport hazahozatala érdekében. A háború folyamán egymillió német érkezett a Varta vidékre. Az Ukrajnában létrehozandó német telepek központja Zsitomír térsége volt. 1942 őszén 30 ezer német telepessel két várost hoztak létre Hegewald és Försterstadt néven. Hogy a Német Birodalom által elfoglalt területekről hány zsidót deportáltak német munkatáborokba, ott milyen körülmények között éltek és dolgoztak, miért és hányan vesztették életüket, további cikkeinkben fogjuk részletesen tárgyalni.

    CSEHSZLOVÁKIA:

    Az első ismert Benes-terv 1939 őszén született. Elképzeléseiben az etnikailag tiszta térségek kialakítása érdekében a németség számának részleges, majd később teljes kitelepítése szerepelt. Benesre igen nagy hatást gyakorolt a radikálisan nacionalista cseh belső ellenállás. A nyugati hatalmak támogatásával nőtt a londoni emigráns csehszlovák kormány mozgástere, s miután az 1943. decemberi moszkvai Benes-Sztálin megbeszélésen a szovjet diktátor elfogadta Benes terveit, a kormány kiállt a németség teljes kitelepítése mellett.


    Az ún. "háborús bűnösök" kiűzése érték- és használati tárgyak, élelem nélkül

    Csehszlovákiában a szovjet csapatokat különböző cseh fegyveres egységek kísérték, akik mindent elkövettek, hogy az el nem menekült németeket távozásra kényszerítsék. Felgyújtották a falvakat és válogatás nélkül gyilkoltak németeket. Visszaemlékezők szerint a csehek kegyetlenebbek voltak még a szovjeteknél is. A Szudéta-vidékről 3 millió németet telepítettek ki a cseh hatóságok. A „wilde Vertreibung” (vad kiűzés) deportálások időszaka 1945 augusztusáig tartott, amikor is a potsdami konferencián (1945.július 17-augusztus 2.) a szövetségesek hivatalosan is szabad utat engedtek a németek teljes kitelepítésének Csehszlovákiából, Lengyelországból és Magyarországról is. A német csapatok visszavonulásakor 370 ezer német menekült el az országból. Önként települt át 60 ezer német Németország nyugati megszállt övezetébe, 43 ezer pedig a szovjet megszállási övezetbe.


    N betű (NEMEC) kötelező megkülönböztető jelzés a szudétanémeteknél 

    Csehszlovákiában elrendelték évekre a 3.000.000 németet megkülönböztető kötelező N (csehül NEMEC) betű viselését.

    Az 1945. május 19-én kiadott 5. sz. elnöki dekrétum „a németek és magyarok vagyoni értékeinek állami kezeléséről” rendelkezett. A 12. számú dekrétum a mezőgazdasági vagyonuk elkobzásáról, a 16. számú pedig a rendkívüli népbíróságok létrehozásáról intézkedett. A németek és magyarok vagyonát a 108. számú dekrétum alapján lehetett elvenni, minden ingó és ingatlan vagyont térítés nélkül el kellett kobozni, melyből nemzeti újjáépítési alapot hoztak létre.

    LENGYELORSZÁG:

    A legfontosabb lengyel háborús cél a németség kitelepítése volt, melyet a londoni emigráns lengyel kormány 1940 februárjától nyíltan hangoztatott, s 1942-ben jelezte területi igényeit is az Odera és a keleti Neisse folyótól keletre eső területekre. A szövetségesek győzelmi esélyeivel természetesen nőttek a lengyelek területi igényei is. 1943-ban már követelték teljes Sziléziát és a balti tengerpartot Rügen-szigetéig. A lengyelországi harcok befejezése után németek tízezrei tértek vissza lakóhelyükre, bízva abban, hogy a békeszerződés visszaadja ezeket a területeket Németországnak. Ezen területek kommunista minisztere Wladyslaw Gomulka kiadta a jelszót: „Olyan helyzetet kell teremteni, hogy a németeknek rosszabb legyen maradni, mint menni”. Rendszeresek voltak a németek elleni támadások s bevezették a kényszermunkát is. 105 ezer németet zártak az egykori német munkatáborokba. A Lengyelországhoz csatolt területekről 8,3 millió németet telepítettek ki. Helyükre 2 millió lengyel került a Szovjetunióból.

    JUGOSZLÁVIA:

    A nacionalista csetnik mozgalom főideológusa, Stevan Moljevic nacionalista boszniai szerb ügyvéd már 1941 júniusában tervet dolgozott ki a győzelem utáni időkre. A terv egy olyan Szerbiát vázolt, mely Románia és Magyarország egy részét, Horvátország nagy részét, valamint Boszniát, Montenegrót és Macedóniát teljes egészében foglalná magában. A terv 2.675.000 nem szerb, köztük 500.000 német kitelepítését irányozta elő, s ezt a tervet megküldték a londoni jugoszláv emigráns kormánynak, valamint a csetnik vezetésnek, s azt mindketten elfogadták. Tito győzelmével a csetnik telepítési tervek lekerültek a napirendről és Jugoszlávia területéről 250 ezer német hagyta el szülőföldjét. Az el nem menekült 150 ezer németet kényszermunkatáborokba zárták, akik közül 60 ezren népirtás áldozatai lettek, a 90 ezer túlélő pedig másodosztályú polgárként az 1950-es évek elején szökve hagyta el az országot Ausztriába vagy NSZK-ba menekülve vagy a hatóságok egyszerűen áttették őket a magyar vagy osztrák határon. Az 1930. évi népszámlálás szerint a Jugoszláviában élő 500 ezer főnyi németség 1948-ra 50 ezer főre csökkent.

    ROMÁNIA:

    1941 októberében készített tervet Sabin Manuile, Antonescu marsall számára. A terv szerint 6,2 millió embert kellett volna lakóhelyéről kitelepíteni a tiszta Románia létrehozása érdekében. Szerbek, bolgárok, oroszok, ukránok, németek, magyarok és törökök kitelepítése szerepelt az ötszakaszos tervben. A népességcseréket olyan területeken tervezték végrehajtani, melyek 1941 nyarán nem álltak román ellenőrzés alatt! 1941-ben Sabin Manuile úgy vélte, hogy legalább 20-30 évre lesz szükség a „tiszta” Románia megvalósításához. 1942-ig egyes források szerint 200 ezer besszarábiai és észak-bukovinai zsidót deportáltak a román ellenőrzés alatt álló Transznitriába, ahol gettókba zárva nagy részük elpusztult. A háború utáni megtorlásokat túlélő 153 ezer romániai német elhagyta szülőföldjét és az NSZK-ba menekült. (Az NSZK 1958-as hivatalos statisztikája szerint.) Az orosz front előrehaladtával román segítséggel gyűjtöttek össze 60 ezer német származású, német nevű vagy hangzású ártatlan civilt, akiket a román gyűjtőtáborokból a Gulagra szállítottak, s akiknek 90 %-a vesztette életét. Az 1930. évi népszámlálás szerint az itt élt 745 ezer német nemzetiségűek száma 1948-ra 344 ezerre csökkent. A különbség tehát 401 ezer fő.

    A Maniu-gárdák Észak-Erdélyben a magyar és német lakosságon is követtek el tömeggyilkosságokat, mely elől 100 ezren menekültek át Magyarországra. A meggyilkoltakról pontos számadatot nem tudunk.

    MAGYARORSZÁG:

    A potsdami konferencia (Cecilienhof kastély, 1945. július 17. - augusztus 2.) befejezése után Vorosilov marsall, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke nyomatékosan felszólította a magyar kormányt, hogy készítse el az 500 ezer magyarországi német kitelepítési tervét s azt minél hamarabb hajtsa is végre.

    A Bonni dokumentáció egy történelmi forrásgyűjtemény (Theodor Schieder történész vezetésével állították össze), mely a németek Kelet-Közép-Európából való kiűzésének dokumentumait tartalmazza. Kiutasítás c. fejezete arról az ellentmondásról szól, hogy bár az 1945. december 29-i alaprendelet totális elűzést vett célba, a kitelepítést végül mégis részlegesen hajtották végre 1948 szeptemberéig. Beszámol a magyar kormányon belül, „a kollektív bűnösség” elvének fogalmáról kialakult vitáról. Igen megdöbbentő volt számomra arról informálódni, hogy Nagy Imre (MKP) akkori belügyminiszter, akit 1989. június 16-án igen nagy tisztelettel övezve temetett újra az akkori magyar kormány, a magyarországi németség teljes kitelepítésének tervezetét terjesztette elő a kollektív bűnösség alapján szemben Gyöngyösi János (FKGP) külügyminiszterrel, aki elutasította a teljes körű kitelepítést. Theodor Schieder rámutat arra, hogy a kiutasítás elsődleges célja a háborús felelősség áthárítása volt a német nemzetiségre. A kitelepítési rendeleteket pedig egyre nyíltabban arra használta a magyar kormány, hogy a jobb módú, befolyásos, nem kommunista németeket eltávolítsák az országból. A magyar kormánynak ingatlanokra volt szüksége, hogy a Csehszlovákiából, Romániából és Jugoszláviából tömegesen kitelepített magyar lakosság részére lakhelyet biztosítson. A dokumentáció azt állítja, hogy a Dálnoki-és Tildy-kormány küzdelmet vívott a szovjetekkel a németek tömeges megmentéséért és a kiutasítandók félmilliós nagyságrendjét kizárólag „szovjet követelésnek” tartja. Tény, hogy a magyar kormánynak lett volna választási lehetősége nem kezdeményezni a szövetséges hatalmaknál a németség kitelepítését.

    Mindszenty József hercegprímás 1945. október 17-i pásztorlevelében tiltakozott a tervezett kitelepítések ellen. De tiltakozott a magyar szellemi élet több neves képviselője is. Balogh Sándor történész publikálta először, hogy a kitelepítések lebonyolítására felállított Népgondozó Hivatal adatai szerint 1948. június 15-ig 185 ezer németet fosztottak meg magyar állampolgárságától, valamint ingó-és ingatlan vagyonától és telepítettek ki az éhező és romokban heverő Németországba. Ezzel szemben Mattias Annabring szerint csak az NSZK területére 178.100 személyt telepítettek be és ehhez számítja hozzá azt az 50 ezer németet, akit az Ungarndeutsche Landsmannschaft a szovjet megszállási övezetbe szállított. A kitelepítések hivatalos nyugati dokumentációja alapján 235 ezer a Németországba menekült és evakuált németek száma és 15 ezer az Ausztriába telepítettek száma, tehát Magyarországon 250 ezer német veszítette el szülőföldjét és minden vagyonát. A magyarországi németektől 248.600 kataszter hold földet és 44.750 ingatlant (mely a teljes kb. 60.400 ingatlan 74,1 %-a) vett el a magyar állam! (Az ingóságok mennyiségére vonatkozóan néhány jellemző adat: 43.377 ló, 15.499 szarvasmarha, 21.185 sertés, 134 traktor, 146 kisebb üzem, 2.083 mezőgazdasági gép, 100.000 q búza és takarmány, 6.827 szekér, 40.485 szobabútor, 6.010 varrógép, stb.)

    ÖSSZEFOGLALÁS A NÉMET KITELEPÍTETTEK SZÁMÁRÓL

    A Németország területén működő Szövetséges Ellenőrző Bizottság tervet készített a közép-kelet-európai országokból menekült (kiutasított, evakuált, elmenekült, kiűzött, kitelepített) németek fogadására, mely 1945 novemberében lépett érvénybe. Ezek alapján a következő számadatokat közölhetjük a különböző zónákba menekültekről:

    amerikai zóna 3.370.000 fő
    brit zóna 3.950.000 fő
    francia zóna 150.000 fő
    szovjet zóna 4.060.000 fő
    Összesen 12.530.000 fő

    Eddigi kutatásaink alapján elmondható, hogy a kitelepített és elmenekült németek száma országokra bontva a következő:

    Lengyelország 8.300.000 fő
    Csehszlovákia 3.470.000 fő
    Magyarország 250.000 fő
    Románia 153.000 fő
    Jugoszlávia 340.000 fő
    Összesen 12.513.000 fő

     

    A fenti számadat tehát a Közép-Kelet-Európából Németországba kitelepített német nemzetiségűek számát mutatja, nem tartalmazza a Szovjetunióba deportált 3 millió német áldozat számát, a Magyarországról, Felvidékről, Erdélyből és Kárpátaljáról elhurcolt 250 ezer és a szerbiai táborokban meggyilkolt 60.000 német áldozat számát. Romániában, a Maniui-gárdák által meggyilkoltak számáról nincs adatunk.

    UTÓSZÓ

    1950. augusztus 5-én több millió, a Németországba deportáltak képviselői Stuttgartban aláírták és kihirdették a Hazájukból elűzött németek Chartáját, „Charta der deutschen Heimatvertriebenen „, melyben kijelentették, hogy az elűzöttek nem táplálnak magukban gyűlöletet és nem kívánnak elégtételt venni elűzetésük miatt, ugyanakkor követelik a szülőföldjükön való lakhatás jogának elismerését. E nemes s megrendítő, mindmáig egyoldalú fogadalom úgy tekinthető, mint Európa jelenkori békéjének egyik alapköve. Mivel a kitelepítettek hivatalos képviseletét kizárólag Bajorország vállalta, ezért a kitelepítettek német miniszterelnöke az éppen hivatalban lévő bajor kormányfő. Edmund Stoiber 2005 májusában hangoztatta, a szudétanémetek kitelepítése hidegvérrel elkövetett etnikai tisztogatás volt.

    Forrás:

    Magyarországi németek kitelepítése – Wikipédia
    Bonni dokumentáció, Potsdami konferencia
    Korbuly Dezső, München: Egy batyuval jöttek, egy batyuval menjenek c. írása
    Takács Katalin: Kitelepített magyarországi németek Bajorországban (www.epa.oszk.hu)
    Szarka László: Edvard Benes elnöki dekrétumairól
    Stark Tamás: Népességmozgás Közép-Kelet-Európában
    Gyarmati György: Jelenkori „népvándorlás” Közép-Kelet-Európában
    Füzes Miklós: Németországba kiűzött magyarországi németek beilleszkedése
    Szudétanémetek – Wikipédia
    http://www.sudetendeutsches-archiv.de/demo/pflegetool/Dokumente/Rezensionen/odsunsdz.pdf

     

     
    My Google Page Rank