• подарки
  • сувениры
  • бизнес сувениры
  • сувениры
  • сувенирная продукция
  • подарки для женщин
  • подарки для мужчин
  • футболки
  • бейсболки
  • ежедневники
  • Látogatók száma

    mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
    Antiszemitizmus Németországban PDF Nyomtatás E-mail

    AZ ANTISZEMITIZMUS KIALAKULÁSÁNAK OKAI NÉMETORSZÁGBAN A XX. SZ. ELEJÉN

    Az antiszemitizmus történelmi, népi, társadalmi és politikai szempontból mindig súlyos és kényes probléma volt a történelem kezdete óta az egész világon. Fredrik Böök szerint „A zsidókérdés olyan, mint a világtörténelem és a tenger, nincs kezdete és nincs vége.” Cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogy az antiszemitizmus a XX. sz. elején Németországban miért öltött különösen radikális formát.

    Két jelenség az, melynek az antiszemitizmus keletkezését köszönheti: az egyik a Talmud, ill. a talmudi gondolkodásra visszavezethető intellektuális alkat, a másik a diaszpóra, a zsidó nép szétszóródása az egész világon. A Talmud veszedelme nemcsak erkölcstelen előírásaiban rejlik, hanem az általa kifejezésre juttatott gondolkodásmód lényegében és irányzatában, melyet a zsidóság elfogad és követ és amely a nemzsidókra ösztönszerűleg elidegenítő és visszataszító hatást gyakorol. (lásd TALMUD c. cikkünk)

    AZ ANTISZEMITIZMUS KIALAKULÁSÁNAK TÖRTÉNELMI HÁTTERE

    A zsidók történelmének tragikus pontja volt, amikor Kr. e. 700 körül egy hódítás következtében lerombolták templomukat és elvesztették hazájukat, északon Szamariát és Palesztina déli részén Jeruzsálemet és idegen országba deportálták őket. Először Mezopotámiába, utána Egyiptomba majd Szíriába. Kr. e. 538-ban a szigorú babiloni száműzetés enyhítése következtében lehetővé vált a zsidók Palesztinába történő visszatérése. Azonban a legtöbb zsidó ezt a lehetőséget nem vette igénybe, Babilonban maradt és éppen olyan kevéssé asszimilálódott a gazdanéphez, mint a többi szétszórtan élő zsidó, megmaradtak öntudatos zsidóknak. Akik visszatértek Jeruzsálembe, nem alakították újjá a régi zsidó államot, hanem egyfajta teokrácia fejlődött ki. Amikor Titus császár Kr. u. 70-ben lerombolta Jeruzsálemet, az nem érintette a világon szétszórtan, diaszpórában élő zsidókat (Alexandria, Köln, stb.) A zsidók történelmi egzisztenciája a hazátlanságban rejlik. Tény, hogy a zsidóság sohasem tett komoly kísérletet a hazátlanság természetellenes állapotának megváltoztatására. A cionizmust pedig nem lehet egy ilyen kísérletnek tekinteni. Ahogy Georg Kittel kifejti: „Nem az a célja, hogy zsidó államot alakítson, mely ténylegesen egyesítené keretei között az összes zsidót, hanem egy olyan helyet teremteni, amely a világ zsidóságának bizonyos középpontul szolgáljon.” (Zsidó állam létesítésére tett kísérlet volt Palesztina területén 1916-ban Balfour nyilatkozata, mely nem vette figyelembe egyrészt, hogy Palesztina kis területi kiterjedése miatt nem alkalmas a világ zsidóságának befogadására, másrészt hogy az arabok történelmi alapon és Anglia ígérete szerint is Palesztinára igényt tartanak!)   

    Tény, hogy a kereszténység és a zsidóság egymással örök antagonisztikus ellentétben áll, de amíg a zsidóság saját akaratából! elkülönítetten, gettókban élt, nem alakult ki világméretű zsidóellenesség. Az éles antiszemitizmus kialakulása két eseményhez köthető, az 1787. évi amerikai alkotmányhoz és az 1789. évi francia forradalomhoz, melyek proklamálták a zsidó egyenjogúságot. Ennek hatására a zsidók törekedtek arra, hogy feltűnés nélkül lépjenek versenyre annak az országnak a népével, melynek körében élnek, valamennyi területen, melyek a zsidóság előtt megnyíltak. Az antiszemitizmus kiváltó oka tehát az volt, hogy a látszólagos asszimiláció ellenére sem szűntek meg sohasem zsidók maradni és magukat zsidónak érezni.  

    Dr. Eduard Gans a berlini egyetem egykori zsidó professzora így vall: „A keresztelés, sőt a keresztezés sem használna semmit. Mi a harmadik nemzedékben is éppen olyan zsidók maradunk, mint háromezer év óta. Fajunk szagát nem veszíti el a tizedik keresztezés után sem és bárminő összeköttetés után, bármilyen nővel, a mi fajunk az uralkodó: ismét csak zsidók fognak születni.”    

    Herzl Tivadar a cionizmus megalapítója a következőket vallotta: a megszerzett jogokat a zsidók nem adják fel, hanem a feladat „Izrael népét a világ valamennyi államában mint népet megtartani s mint népnek biztosítani hátvédet a zárt palesztinai településsel. Ez az állam nem nemzeti állam lett volna, hanem egy nemzeti otthon, amely körül Izrael népe szétszórtságában egységesen tömörülhet és az egész világon felléphet. Palesztina a világ-zsidóság kikristályosodási pontja kell hogy legyen.” Martin Buber felfogása szerint „a vér a lélek legmélyebb erőtényezője”. Nézete szerint a leszármazás „ami bennünket életünk egyetlen órájában sem hagy el és mindazt, amit cselekszünk, belülről határozza meg.” Anglia volt zsidó miniszterelnöke, Disraeli (Lord Beaconsfield) kijelentette, hogy a világtörténelem kulcsa a faji kérdés. Aki tehát a faji kérdést a német nemzeti szocializmus „találmányának” tulajdonítja, megtagadja a zsidóság történelmét és titkát, mely évezredeken át fenn tudta tartani magát, hisz ragaszkodott a vér törvényéhez, a talmudi tanításokhoz és a kiválasztottság eszméjéhez.

    A ZSIDÓSÁG HATALMA NÉMETORSZÁGBAN A II. VILÁGHÁBORÚ ELŐTT

    A német nép zsidósággal szembeni egyre hevesebb ellenállását többek között a zsidóság keresztényekkel szembeni gyűlölete (Talmud), a világháború és a pénzpiaci világválságban játszott szerepük, nagyfokú korrupciós ügyeik, hazaárulási botrányaik, az élet szinte minden területét érintő csalási és vesztegetési ügyeik váltották ki, valamint az, hogy a zsidók a „létért” való küzdelemben fajtestvéreiket a lakosság többi részével szemben előnyökben részesítették és igyekeztek minél nagyobb hatalomra juttatni.

    Paul de Lagarde nyilatkozta 1884-ben Poroszország konzervatív pártjának programjában: „a zsidók valamennyi európai népre nézve súlyos szerencsétlenséget jelentenek”. Cheskel Zwei Klötzel írja (1912) „A nagy gyűlölet” c. könyvében: „… Azt hiszem, bebizonyítható, hogy a zsidóság részéről is van egy mozgalom, mely hűséges tükörképe az antiszemitizmusnak, … ez a kép tökéletesebb volna, mint bármely más… Bennünket a németség veszedelmének neveznek. Valóban azok vagyunk, éppen olyan biztosan, mint ahogyan a németség veszedelme a zsidóságnak…. Hogy lesz-e hatalmunk, vagy nem lesz, ez az egyetlen kérdés, amely érdekelhet bennünket ás ezért kell arra törekednünk, hogy hatalommá váljunk és az is maradjunk.”

    Az antiszemitizmus másik végzetes oka abban állt, hogy Németország volt a felvevő országa a nyugat felé törekvő keleti zsidóságnak. A civilizáltabb zsidók tovább áramlottak nyugat felé, Angliába, Franciaországba, stb. Azok a zsidók, akik az I. Világháború utáni Németország kormányzatának befolyásos állásait elfoglalták, semmit sem tettek a keleti zsidóság beözönlése ellen.

    Az 1925. évi népszámlálás szerint az összlakosság (62,5 mill.) 1 %-a !!! volt zsidó származású. A zsidók csak bizonyos foglalkozási ágakat részesítettek előnyben és lehetőleg városokban, főként nagyvárosokban telepedtek meg. 1925-ben a poroszországi zsidók 72,8 %-a élt nagyvárosokban, Berlinben a zsidóság 42,7 %-a, nagyrészt a jómódú városrészekben. A zsidók kifejezetten a kereskedelmet részesítették előnyben, míg az ipari kézimunka és mezőgazdaság iránt mélységes ellenszenvet tanúsítottak. Németország számos parasztok által lakott területén (Hessen, Rheinland, Elsass-Lotharingia, Württemberg és Baden) egy aránylag kis számú zsidó kereskedőcsoport a parasztság nagy részét valóságos kamatrabszolgaságba hajtotta, olyannyira, hogy a kisgazdák többé nem a maguk és az övéik, hanem kizárólag ezen üzletemberek részére termeltek. Ez ellenszenvet és ellenséges érzést váltott ki a dolgos német parasztokból. Berlinben 1933-ban az orvosok 42 %-a, a betegsegélyező pénztári orvosok 52 %-a, az ügyvédek 48 %-a, a közjegyzők 56 %-a zsidó volt. Az összes iskola- és gondozó intézeti orvos 68 %-a, a közkórházak orvos-igazgatóinak 45 %-a, Weddingben az orvosok 80 %-a, a berlini egyetem orvosi karán a professorok 43 %-a  volt zsidó származású. A legtöbb nagyobb üzleti vállalatnál a magasabb állások a zsidók kezeiben voltak. A gazdasági életben mindenütt munkaadók akartak lenni, de sohasem munkavállalók. A pénzvilág és az ipar kulcspozícióit nagyrészt zsidók foglalták el (Jakob Goldschmidtnek, a fináncmágnásnak 115 felügyelőbizottsági tagsága volt.) A berlini tőzsde bizottsági tagjainak 80 %-a zsidó volt. Ezek a gazdaságilag előnyös állások a zsidók számára sokkal magasabb jövedelmet biztosítottak, mint amennyit a lakosság többi része keresett. Dr. Alfred Marcus zsidó statisztikai szakértő a zsidók jövedelmét a német átlagjövedelem ötszörösére becsülte az I. Világháború előtt, 1930-ban 3,2-szeresére.

    Ismert volt az a nagymérvű befolyás és hatalmi állás, amit a zsidók a német sajtóban, főként a berlini lapoknál szereztek. A zsidó Ullstein és Mosse mellett, kiknek valamennyi lapja zsidó kezekben volt és minden szerkesztője szintén zsidó származású volt, eltörpült a többi lapkiadó vállalat. Az Ullstein kiadóvállalat lapjai napi 4 millió példányszámban jutottak el az olvasókhoz. A szociáldemokrata párt sajtóorgánuma, a „Vorwärts” szerkesztősége kizárólag zsidókból állt. 1918 után sikerült nekik megszerezni a porosz államban a legkülönbözőbb hivatalos sajtóelőadói állásokat is. Zsidó származású volt 1930-ban a porosz államkormány sajtófőnöke és helyettese is (Goslar és Peiser), az államminisztérium sajtóelőadója (dr. Weichmann), a belügyminisztérium sajtóelőadója (dr. Hirschfeld), stb. A német újságírók hivatásszervezetének elnöke Georg Bernhardt szintén. Szinte teljes mértékben zsidó szervezet volt a nagy „Verein Berliner Presse” is. Az írók érdekképviseletének szervezete a „Schutzverband deutscher Schriftsteller”-nek 1929-ben 18 tagja közül 13 zsidó származású volt.

    Felix Pinner, a vezető zsidó közgazdasági újságíró „Deutsche Wirtschaftsführer” (Weltbühne kiadása, 1924) c. könyvében elemzi, hogy a nyersanyagokkal való gazdálkodást, behozatalukat és szétosztásukat az un. I. világháborús társulatok intézték, valóságos zsidó gyarmatokká fejlődtek. A legnagyobb volt a Zentral-Einkaufsgesellschaft (Z.E.G.), vezetője a zsidó Jaques Meyer volt. A Kriegs-Metall AG. 14 felügyelőbizottsági tagja közül 12 zsidó származású volt.

    KORRUPCIÓ:  Az I. Világháború utáni időszak korrupciós- és botránypereinek eljárási aktáiban látható, hogy nemcsak a zsidó milliomos üzletemberek között, hanem a magas beosztású közalkalmazottak között is példátlan korrupciós esetek fordultak elő. A leghírhedtebb volt dr. Weismann, aki egy évtizeden keresztül, 1932-ig államtitkárként a legbefolyásosabb állások egyikét töltötte be Poroszországban, dr. Bernhard Weiss, akit 1927-ben Berlin rendőrségi elnökévé nevezetek ki, Georg Sklarz, aki rövid idő alatt hatalmas vagyont harácsolt össze, mellyel a szociáldemokrata kormány leghatalmasabb személyiségeit nyerte meg ajándékokkal, előnyös üzleti részesedésekkel. A Sklarz-pert vesztegetéssel és az államügyész elleni eljárással megszüntették. A három Sklarzek testvér szinte az egész berlini magisztrátust ellátta ingyen prémbundákkal, öltönyökkel, stb., melynek ellenében elnyerték Berlin majdnem egész fehérnemű- és ruhaszállításának monopóliumát. Az eredetinél magasabb összegű számlákat nyújtottak be, sőt a meg sem történt szállításokról készített számlákat a berlini városi bank kifogás nélkül kiegyenlítette. Asch zsidó miniszter Mecklenburgban 76 millió márkás csempészést követett el és nagy üzleteket kötött egy filmtársasággal, melynek igazgatójává neveztette ki magát. A korrupció leggyakoribb esetei persze azok voltak, amikor párttagok hallatlan jövedelmeket szereztek maguknak. Ilyen volt például a berlini rádió-óra szociáldemokrata bemondója, aki évi 64.000 márka fizetést kapott és különdíjazásokként még 300.000 márkát „keresett”.

    HAZAÁRULÁS: A korrupciós ügyek mellett óriási felháborodást váltott ki a német nép körében a hazaárulás, melyet igen nagyszámú zsidó követett el. Dr. Theodor Lessing a hannoveri Technische Hochschule bölcsészeti magántanára 1925.ápr.25-én a „Prager Tageblatt”-ban ezt írja Hindenburgról: „…Csak egy reprezentatív szimbólum, egy kérdőjel, egy zéró. … a történelem azt mutatja, hogy egy zéró mögött mindig egy jövőbeli Nero rejtőzik”. 1929-ben szintén a Prager Tageblattban közölte „háborús emlékeit”: „Sikerült meglapulnom. Négy háborús éven át minden hónapban sorozásra kellett mennem. A kiselejtezés mindig szigorúbbá vált. Folyton újabb csalásokat kellett kieszelnem, hogy elkerüljem a frontot.”

    Nagy felháborodást keltett a „Gumbel eset” is. Emil Julius Gumbel, a heidelbergi egyetem magántanára, a 3. Internationale előharcosa ellen többrendbeli hazaárulási és az egyetem által megindított fegyelmi eljárás folyt. A vörös kormány védelme és Georg Bernhardtól Albert Einsteinig terjedő széles baráti köre segítségével sikerült állását megtartania, sőt az egyetem minden tiltakozása ellenére a badeni vörös kultuszminiszter előterjesztésére kinevezték a heidelbergi egyetem rendkívüli professzorává. Röpirataiban jogosnak tartotta az antant legszigorúbb fegyverszüneti feltételeit és tiltakozott a hazafias szervezetek ellen. Társszerzője volt a „Deutschlands geheime Rüstungen” c. röpiratnak, melyet elküldtek a francia, angol és lengyel kormánynak, s melynek súlyos következményeként az antant nem ürítette ki a kölni zónát. Lázító, hazug és hazaáruló propagandájuk miatt hazaárulási pert indítottak ellenük. A bölcsészeti kar fegyelmi eljárást indított ellene és megfosztotta Gumbelt az előadás jogától. A szociáldemokrata kultuszminisztérium azonban felkarolta és állást ajánlott neki a tokiói japán császári egyetemen. Einstein szintén lépéseket tett barátja védelmében a kormánynál. Gumbel ez idő alatt körutat tett Franciaországban és előadásokat tartott arról, hogy a jóvátételek, melyet Németország ellen kiszabtak, jogosak, és hogy Németország tudna fizetni, csak nem akar. 1927. decemberében a lipcsei Zentraltheaterben tartott gyűlésen Gumbel megüzente a főállamügyésznek, hogy nem fél semmilyen pertől, ő és elvtársai akkor is hazaárulók maradnak, majd Küster a következőket kiáltotta: „A hazaárulás többé nem szégyen. Van szerencsém magamat a gyűlésnek, mint súlyos bűntettest név szerint felségárulót és háromszoros hazaárulót bemutatni”, Gumbel viharos tapssal fejezte ki egyetértését.

    Dr. Kurt Rosenfeld ügyvédet 1918.novemberében porosz igazságügy miniszterré nevezték ki. 1927-ben egy tanácskozáson kijelentette, hogy ideje szakítani az előítéletekkel, az elavult rendelkezésekkel. Javasolta a magzatelhajtás, a testvérek közötti vérfertőzés, a sodomia büntetésének eltörlését, valamint az egyneműek közötti érintkezést. Welthauer zsidó igazságügyi tanácsos a házasságtörés büntetlenségét kívánta, Magnus Hirschfeld szintén a homoszexualitás büntetlenségéért harcolt, javasolta, hogy a csalást se büntessék. A népességet a csalókkal szemben önsegélyre kell nevelni!

    Nagy felháborodást váltott ki a lakosság körében a zsidó-kommunista propagandának a gyermeknevelés terén tapasztalt befolyása. Berlin „vörös” kerületében, Neukölnben és a Karl Marx Iskolában, melyet Dr. Fritz Karsen zsidó ig. vezetett un. diáktanácsokat hozott létre, ahol tág teret kaptak az erotikus és szexuális kérdések. Kirándulásokat szerveztetett Hamburgba, ahol „tanulmányi célból” elvitték a diákokat a bordélyházak negyedébe és élményeikről írásbeli dolgozatot írattak velük. Kurt Löwenstein zsidó iskolaügyi tanácsos nyilatkozta: „Az egyház és a vallástanítás elleni harc nem teoretikus küzdelem, hanem az újjászülető társadalom harca az elpusztuló társadalommal.” Löwenstein gyermek sátortáborokat is szervezett, melyeket ő „gyermekköztársaságoknak” nevezett. Fiúkat, lányokat közös sátorba helyeztette, s így nyilatkozott egy újságírónak: „Nálunk a gyermekek számára egyszerűen nincs isten, sem vallás.” Emiatt 8 ezer polgár tett panaszt az illetékes hatóságoknál.

    A ZSIDÓ ÖNKRITIKA, ÖNMAGASZTALÁS ÉS VILÁGURALOMRA TÖREKVÉS

    Moritz Goldstein, az ismert zsidó művelődéstörténész már 1912-ben közzétett Ferdinand Avenarius c. folyóiratában, a „Der Kunstwart”-ban egy cikket „Németzsidó parnasszus” címmel, melyben rámutatott a zsidóknak a német kulturális életben elfoglalt vezető szerepére, valamint a zsidóság tragikumára és kétségbeesett lelki meghasonulására. A következőket írja: „Mindenütt, ahonnan erőszakkal távol nem tartják őket, váratlanul felbukkannak a zsidók; mindinkább az a látszat mintha a német kulturális élet zsidó kezekbe kerülne. Erre azonban a keresztények nem számítottak és nem ezt akarták. Elkezdtek védekezni, elkezdtek bennünket újból idegennek nevezni, elkezdtek úgy nézni minket, mint akik veszedelmet jelentünk kultúrájuk templomában. Így állunk most a probléma előtt: mi zsidók gazdálkodunk egy nép szellemi tulajdonával s ez a nép elvitatja az erre való jogunkat és képességünket. … Senki sem vonja komolyan kétségbe a hatalmat, amivel a zsidók a sajtóban rendelkeznek. A kritika a befolyásos újságokban kezd teljesen zsidó monopóliummá válni. Éppen ennyire közismert a zsidók eluralkodása a színházban: majdnem valamennyi berlini színigazgató zsidó, a legnagyobb része a színészeknek… kezd a német irodalmi tudomány is zsidó kezekbe kerülni.” Goldstein hangsúlyozta, hogy az egyedüli, aki ennek a zsidóuralomnak szörnyű tényéről nem akar tudni, azok maguk a zsidók. Majd így folytatja: „A zsidóság leggonoszabb ellenségei azok a zsidók, akik semmit sem vesznek észre, akik rendületlenül német kultúrát csinálnak… Ezek a mi igazi ellenségeink; ezeket kell a feltűnő állásokból kiszorítani, ahol a zsidóságot képviselik, mint a zsidó hamis típusa; ezeket kell elnémítani és lassanként kiírtani, hogy mi többi zsidók ismét örülhessünk az életünknek.” A zsidó orvos és író Felix Aeron Theilhaber a „Der Untergang der deutschen Juden” c. könyvében pseudó-zsidóságnak nevezi kortársait: „kivesző zsidóság…, javíthatatlan, majdnem bűnös optimizmussal…, demoralizált zsidóság, melynek tagjai figyelmüket csak jólétükre, foglalkozásukra és az élet élvezetére irányítják.” A Neue jüdische Monatshefte-ben így ír 1919-ben: „A világ egyetlen népének sincs ennyi idegbetege, öngyilkosa, betege és venerikusan fertőzöttje.”

    Conrad Alberti (Sittenfeld) zsidó író 1889-ben a következőket nyilatkozta a Die Gesellschaft c. folyóirat 12. számában: „Senki sem tagadhatja, hogy a zsidóság kiemelkedő módon vesz részt minden viszonylat elzüllesztésében és korrumpálásában. Zsidó jellemvonás a konok törekvés munka nélkül értéket produkálni, vagyis, minthogy ez magában véve képtelenség, értékeket előteremteni csalással, vesztegetéssel, tőzsdemanőverekkel, a sajtóban terjesztett hamis híresztelésekkel, ezeket eltulajdonítani s aztán a munka reális értékeivel kicserélve másokra sózni.

    Walther Rathenau zsidó kultúrfilozófus és későbbi külügyminiszter így jellemezte 1902-ben a német zsidóságot „Halld Izrael!” c. tanulmányában. A németországi zsidókérdés alapvetően társadalmi kérdés: „Fenyegetően emelkedik fel a társadalmi- és kultúrkérdés. A német élet kellős közepén egy elkülönítetten idegen jellegű törzs ragyogva és feltűnően kiöltözve, forróvérűen mozgékony magatartással. Germán homokon egy ázsiai horda. Ezeknek az embereknek erőltetett vidámsága nem árulja el, mennyire régi, ki nem elégített gyűlölet nehezedik a vállukra. Szoros kapcsolatban egymással, szigorú elzártságban kifelé-: így élnek egy félig önkéntes, láthatatlan gettóban, nem mint egy nép eleven tagja, hanem, mint idegen szervezet annak testében. Elvitathatatlan valóság, hogy a legjobb németek mély ellenszenvet éreznek mindazzal szemben, ami zsidó. … Nézzetek a tükörbe! Ez az első lépés az önbírálat felé! Ti ravaszok és a világban járatosak így beszéltek: Akié a gazdagság, azé a hatalom. Most hát tiétek a gazdagság… Az állam polgárrá tett benneteket, hogy németté neveljen és ti idegenek maradtatok. …Igyekezzetek megérteni és tisztelni honfitársaitok lelkét és kedélyét, ahelyett, hogy azt hangos kritikával és frivol iróniával sértenétek.”

    A zsidó filozófus, Otto Weninger ezt mondja Geschlecht und Charakter c. könyvében (13 fej. 426. o.): „A keresztényekben büszkeség és alázat, a zsidókban a hencegés és csúszás-mászás küzd egymással, azokban önérzet és töredelem, emezekben arcátlanság és meghunyászkodás … Szolgai természetéből ered heterogén etikája, a tízparancsolat, a világ legerkölcstelenebb törvénykönyve, amely egy hatalmas idegen akarat engedelmes követése fejében jólétet ígér a földön és kilátásba helyezi a világ meghódítását … Az emberben élő Istenről, aki lelkünkben él, semmit sem tud az igazi zsidó. Ami isteni az emberben, az az ember lelke; az abszolút zsidó lélek nélkül való.”

    Karl Marx, az ismert zsidó filozófus és közgazdász így ír (Zur Judenfrage): „A pénz Izraelnek szorgos istene, aki előtt más isten nem lehet. A pénz lealacsonyítja az emberek összes isteneit és áruvá változtatja őket… Mi a zsidóság világi alapja? A gyakorlati igény, az önzés… Mi a zsidók világi kultusza? A kufárkodás. Ki a földi istenük? A pénz.” Alfred Kerr zsidó író írja: „A zsidó azt vallja: Inkább a rabszolgaság, mint a halál!, míg a nemzeti szocialista, az árja – mindig ezt fogja vallani: Inkább a halál, mint a rabszolgaság!” Ez az elképzelhető legrövidebb formában kifejezett különbség az árja és zsidó lelkiség között, a zsidó a földi lét felé, a nemzeti szocialista lelkével metafizikai kapcsolatban áll.

    ÖNMAGASZTALÁS: A zsidó önmagasztalásra példa Dr. Bernhard Cohn zsidó politikus vallomása: „Mi vagyunk a kiválasztottak… Büszkén hordhatjuk a fejünket és különleges megbecsülésre tarthatunk igényt. Nemcsak egyenjogúaknak kell lennünk, hanem előjogok is megilletnek.” Dr. Rulf rabbi könyvében (Aruchas bar-Ammi, Izrael gyógyulása, 1883) így ír: „A zsidó nép áldás valamennyi nép számára. … Mert csak a zsidók kereskedelmi forgalma az, amely értékeset teremt. A munka erre nem képes.” Arthur Trebitsch írja könyvében (Deutscher Geist und Judentum): „A zsidók győzelme a többi népek fölött közvetlenül előttünk áll, sőt már meg is történt. A politikai élet területén a föld többi népeinek a cionista világszövetség által véghezvitt körülkerítése és behálózása a legteljesebb tökéletességre emelkedett, s túlzás nélkül meg lehet állapítani, hogy ma egyetlen politikai akció, semmiféle tanácskozás nép és nép között, egyetlen külpolitikai terv és sakkhúzás sem vihető végbe, amit ne a cionista titkos szövetség szervei irányítanának vagy legalább is nem ezeknek a beható felügyelete és ellenőrzése alatt történnek.”

    A The Jewish Chronicle 1919. április 4-én a következőket írja: „Van valami nagy a bolsevizmus tényében magában, abban a tényben, hogy a bolsevizmus ideáljai számos pontjukban megegyeznek a zsidóság legszebb ideáljaival.” A The American Hebrew 1938.július 3-án megjelentetett egyik cikkében zsidó világuralmat propagál Leon Blum, Litvinov és az angol hadügyminiszter Hore-Belisha vezetésével. 1928-ban a La Revue de Paris nyilvánosságra hozta azt a levelet, melyet Baruch Lewy írt Marx Károlynak: „A zsidó nép kollektíve lesz sajátmagának Messiása. A világ fölötti uralmát a többi emberi fajok egyesítésével fogja elérni, a határok és monarchiák eltörlésével egy világköztársaság felépítésével, mely mindenütt el fogja ismerni a zsidók polgári jogait. Az emberiségnek ezen új organizációjában Izrael fiai az egész földön el fognak terjedni… anélkül, hogy határozott nemzetiséget alkotnának, minden ellenzés nélkül válnak vezető elemmé. Ez főként akkor fog bekövetkezni, ha sikerül nekik a dolgozó tömegeket szilárdan a kezükbe kapni. A nemzetek hatalma súrlódások nélkül fog a zsidók kezére kerülni. Akkor a zsidó faj megszüntetheti a magántulajdont, amivel mindenütt, mint nyilvános alappal fognak gazdálkodni. Így teljesednek majd be Talmud ígéretei. Amikor elérkezik a Messiás ideje, a zsidók kezükben fogják tartani a föld összes népei gazdagságának a kulcsát.”

    Forrás: Johannes Öhquist: A Führer birodalma, 1940.

    Ajánlott cikkeink: A zsidóságról; A II. Világháború utáni időszak; A Talmud

     

     
    My Google Page Rank